4.fejezet

Nem ez lett a legjobb fejezet de azért remélem tetszeni fog:)

Félreértés, mindenki itt van, Nati nyafog, mindent vittek

,,...lovakat dögönyöztük...''

- Szia Kevin. Azt hiszem baj van...- miután észre vettem a nyitott ajtót az első kézzel fogható ötletem volt, hogy Kevint fehívjam.

- Mi a baj?- Kérdezte aggodalmasan, ugyanis a sírógörcs határán voltam, amit a hangomból lehetett hallani.
- Azt...azt hiszem betörtek- hadartam el.
- Mi? Mégis, hogyan? Hol van az az átkozott kutya?- Kiabálta idegbajosan a készülékbe.
- Joker velem volt miközben lovagoltam- feleltem.
- Jó. Most is melletted van?
- Igen itt van- Kevin soha se fogja bevallani, de én tudom, hogy ebben a pillanatban a válaszom egy kissé megnyugtatta.
- Jó. Akkor szerezz valami fegyvernek minősülő tárgyat, gondolj vissza az önvédelmi órákra, amit a nyáron vettél, tartsd magad mellet a dögödet és menj be nézz körül, mindjárt én is ott vagyok nálatok- hadarta és letette a telefont. Persze ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy miért nem ajánlotta fel, hogy átjön és bemegy ő először a házba. Azért mert ismer már egy jó ideje és tudja, hogy én nem akartam volna, mert nem ezért ment el a nyaramból 1 hónap önvédelmi órára.
- Gyere Joker- suttogtam a kutyának, mikor már a kezemben volt egy vasvilla és a ház felé tartottam. A nyitott ajtó előtt megálltam és vettem egy mély lélegzetet, majd beléptem. Mellettem a kutya a földet szaglászta és elindult apukám dolgozó szobája felé. Gondoltam, akkor biztos ott van a betörő, ígyhát utána mentem. A szoba ajtaja be volt csukva. Egy fél pillanatra megtorpantam, aztán gyorsan lenyomtam a kilincset és a fal mellé simultam. Eközben Joker már bent is volt a szobába. Nem ugatott, nem morgott, tehát az illetőt, aki a szobában volt ismerte. Ekkor már kezdtem egy kicsit megnyugodni( a vasvilla viszont még a kezemben volt) és kevesebb félelemmel én is követtem a kutyát.
- Kicsim! Mit keres nálad az a vasvilla?- Nézett fel a halom papírból apukám.
- Baba(török,jelentése:apa)! Hogyhogy itthon vagy?- Eresztettem le magam mellé a "fegyverem".
- Végeztem az irodában és egy munkatársam haza hozott- magyarázta.
- És anya?
- Elment bevásárolni- mosolygott, ugyanis tisztában van vele, hogy teljesen odavagyok anya kajáiért...főleg ha török.
- Mit eszünk?- Csillant fel a szemem.
- Kebabot- felelte boldogan- de áruld már el, hogy mit keres nálad az a vasvilla.
- Azt hittem, hogy betörtek- ismertem be- erről jut eszembe. Kevin hozzánk tart.
- Jó. Majd kérdezd meg tőle marad-e vacsorára, habár sejtem mit fog válaszolni- somolygott baba, aztán mondta, hogy dolgoznia kell hagyjam egy kicsit magára. Miközben a fészer felé tartottam elgondolkodtam azon, mekkora szerencsém van a szüleimmel. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a szülei elfogadják és szeressék a barátját. Anyáék a kapcsolatunk eleje óta ki vannak békülve Kevinnel és mindig szívesen látják nálunk, ugyanis szerintük egy rendes és értelmes(?) fiú.
- Pszt. Dia- hallottam egy fa mögül. Természetesen tudtam, hogy ki van ott...az én értelmes barátom.
- Hát te?- Nevettem fel, amikor előlépett a takarásból.
- A házból jössz?- Kérdezte aggódva.
- Igen. Apa jött csak haza- mondtam még mindig röhögve.
- Ja, jó. Srácok előjöhettek- kiáltotta el magát mire Nati és Chris is előkerült valahonnan.
- Hogy kerültök ide?- Néztem megrökönyödve rájuk.
- Kevin szólt, hogy betörtek- felelte Chris.
- Jól van. Ha már így itt vagytok, gondolom nálunk szeretnétek vacsizni- motyogtam miközben már írtam anyunak az SMS-t, hogy három fővel többen leszünk. Persze anya imádja, amikor Natiék is velünk esznek két dolog miatt: 1. Imád főzni és így még többet kell neki, 2. bírja a humorunkat és általában velünk együtt nevet Chris hülyeségein. I <3 my Mom:D
- Gyertek, menjünk be, mert fázok- néztem végig a társaságon, aztán elindultam be.
- Sziasztok- köszöntötte baba a barátaimat.
- Sabah iyi(török, jelentése jó napot)- köszöntek. Ezt az egy köszönést egy teljes napig tanítottam nekik. Ezek után letettem arról, hogy egyszer a nagyszüleimmel is találkozzanak:D
- Jajj, de jó, hogy itt vagytok fiúk- nyitott be anya feldobódva a házba- segítenétek nekem behozni a megvásárolt dolgokat?- A fiúk bólintottak, majd követték anyát az udvarra, mi meg Natival felmentünk a szobámba.
- Megkérdezted már a hétvégét?- Kérdezte miközben a laptopomon zenét keresett.
- Még nem. De tudod, hogy anyáék mindent megengednek amíg rendesen tanulok- vonogattam a vállam.
- Olyan szép idő van- állt hirtelen az ablakom elé és a lovakat bámulta. Direkt ezt a szobát választottam mert a legelőre látni az ablakából.
- Natiii. Most jöttem meg a lovaglásból- dőltem el fáradtan az ágyon, ugyanis ha Nati közli, hogy szép idő van az egyenlő azzal, hogy menjünk lovagolni.
- Akkor csak menjünk ki. Légyszi- ugrott fel az ágyamra és még véletlen se ült vagy feküdt le rá...inkább fel-le kezdett pattogni.
- Rendben. Szedd elő a cuccod- mutattam az ajtó felé, mert Nati lovas ruhái nálunk vannak, hogy ne kelljen mindig hurcolnia magával. Amíg Nati elment a gardróbba átöltözni leszaladtam a lépcsőn és a konyha felé vettem az irányt.
- Szia Diusom- köszönt anya vidáman- mindjárt elengedem a srácokat csak segítenek egy kicsit.
- Oké. Öhmm..fiúk mi hátra megyünk Natival, jöttök majd?- Néztem félve Kevinre és Chrisre.
- Muszáj?- Kezdtek el már most szenvedni attól, hogy esetleg ki kell jönniük.
- Légy szíves- kérleltem őket.
- Legyen. Pár perc múlva megyünk- egyezett bele Kevin, így Chrisnek sem maradt más választása.
- Anya- fordultam a pakolászó anyukám felé- ha végeztetek küld utánunk őket- bíztam meg.
- Mehetünk- ugrándozott le Nati a lépcsőn vidáman.
- Oké, csak...- nyújtózkodtam a felső polcig, aztán leszedtem egy dobozt és kivettem két kockacukrot- ezt is vigyük.- Ezek után két perccel már a legelő közepén ácsorogtunk és a lovakat dögönyöztük, miközben Joker boldogan rohangált körülöttünk.
- Jajj. Annyira lovagolnék- nézett szomorúan Nati a lovak felé, akik időközben rájöttek, hogy nincs nálunk több kockacukor ezért elsétáltak és legelni kezdtek.
- Hogy egész egyszerűen nem hagysz nyugodni- motyogtam miközben elindultam a nyerges felé.
- Jujj annyira imádlak- ugrált mellettem Nati boldogan egészen addig amíg a nyerges elé nem értünk. Az akkor látott képet még mindig látom, ha lehunyom a szemem: betört ablak, az ajtó a fal mellé támasztva.
- Úristen- sikított fel Nati. Megsemmisülten léptem be az üres(!!) nyergesbe, ahol egy régi nyergen és kantáron kívül semmi sem maradt.
- Mi történt?- Ért oda hozzánk a két fiú.
- Most tényleg betörtek. A nyergesbe. Mindent elvittek...mindent- közöltem elhaló hangon...VÉGE